Tisztelt Válaszadó!
Úttörő vállalkozásként, 2020 decemberében a Coop Szolnok Zrt. hazai tulajdonú áruházlánc négy szupermarketében is kialakította a helyi termékek polcát, amelynek fontos célja – a kölcsönös előnyök alapján – a helyi termelők és kézművesek támogatása a járvány miatt kialakult helyzetben. A mintaprojektet a társaság a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központtal karöltve valósította meg. A kezdeményezést az ország legnevesebb kereskedelmi szaklapja, a Trade Magazin „Inno d’ Or 2021” – Az Év Innovációja díjban részesítette. Bővebb információ: http://www.coopszolnok.hu/helyi-termekek-vasara/.
Ezt az elképzelést karolta fel a Nemzeti Művelődési Intézet, amely fontos feladatának tartja a helyi gazdaság támogatását és fejlesztését is. A közös cél, hogy a Coop Szolnok Zrt. által működtetett valamennyi szupermarketben kialakításra kerüljön a helyi termékek polca, és ezáltal is bővüljenek a helyi termelők, kézművesek értékesítési, illetve a vevők beszerzési lehetőségei. A kérdőív kitöltésével Ön is hozzájárulhat ennek a célnak az eléréséhez. A válaszok alapján szeretnénk megtudni, hogy az országban tevékenykedő helyi termelők és kézművesek milyen termékeket állítanak elő, hogyan működnek, és mióta végzik ezt a tevékenységet, valamint készek-e erre az együttműködésre.
A kérdőív segítségével olyan adatbázist tervezünk létrehozni, amely részben segíti a helyi termékek eladását helyben, részben pedig segíti a Nemzeti Művelődési Intézet további gazdaságfejlesztő, innovatív szakmai tevékenységét.
Éppen ezért kérjük tisztelettel, hogy adja meg azokat az adatokat is, amelyek segítségével fel tudjuk venni Önnel a kapcsolatot.
A Nemzeti Művelődési Intézet a személyes adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásainak megfelelően kezeli az Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata alapján:
A kérdőív kitöltési határideje: 2021.10.18. 12 óra